2012. január 11., szerda

Az utolsó ördögűzés

Ez egy film. Horror. Beszartam rajta. A röhögéstől... Vagy inkább kínomban? Hát igen, ha valaki jó filmet szeretne látni, akkor ezt messze kerülje el. Unalmas, semmitmondó, és bosszantó. Bár a Rítus sem volt épp tökéletes, de azért ennél fényévekkel jobbra sikeredett.
Nos, a történet elég egyszerű. Marcus atya régi ördögűző család sarja, felmenői még aktívan és igaz hittel űzték eme mesterséget, a modern kori ifjú titán azonban már cseppet sem követi a hagyományokat. Nem hisz sem istenben, sem ördögben, a démoni megszállottságban pedig pláne nem. Ennek ellenére aktív prédikátorként és ördögűzőként működik, ebből él, méghozzá nagyon szépen! Azt vallja, hogy bár démont nem űz, mégis segít a bajba jutott híveken, akik elhisznek neki mindent, következésképp azt is, hogy megszabadultak a vélt sátáni megszállottságtól. Azonban az ördögűzés egyre népszerűbb lesz, egyre többen hisznek benne, még maga a Vatikán is megsokszorozza "démonűző szakszervezetét". Ennek pedig egyenes következménye, hogy mind több páciens hal bele a különféle szertartásokba, köztük gyerekek is. Marcus atya megcsömörlik ettől, és elhatározza, hogy befejezi pályafutását. Annak érdekében, hogy leleplezze a csalókat, egy tévéstáb kíséretében elvállalja élete utolsó ördögűzését. Egy elhagyatott kis tanyára érve azonban tapasztalják, hogy itt bizony valami sokkalta bonyolultabb ügybe keverednek. Ezúttal a démon valódi!!!
A film amúgy a Paranormal Activity és Blair Witch nyomdokain halad, hisz itt is egy kézikamerás áldokumentumfilmet láthatunk. A formátum miatt azt hihetnénk, hogy egy kurvára fosatós filmet fogunk megnézni. Hát nem. Én a magam részéről nyugodtan majszoltam a kekszemet és forgattam a szemeimet, hogy ez mekkora marhaság már. Csak akkor kiáltottam fel, mikor a csaj agyonverte a macskát a kamerával: A KURVA ANYÁTOKAT!!! Ugyanis a kis Nellnek, a lánynak, akit megszállt a démon, az a szokása, hogy éjszakánként leöli a ház állatait. Ezen kívül előszeretettel fojtogatja a babáját a mosdóban, /mármint játékbabáját/ pszichopata képeket rajzol és furcsa rúnákat. Továbbá képes 360 fokban kicsavarni a nyakát, vagy csak 180-ban, nem tudom, minden esetre már láttunk ilyet. Érdekes dolog ez amúgy. Sosem értettem, hogy egy démonnak miért jó az, ha ropit hajtogat a megszállt testből... Ez a lány is lement hídba, de úgy, hogy a gerince kábé ötször eltört közben.
Héj, Mari, ne most pókhálózzá máá, baszki!!!
A plakát amúgy jól mutatja, hogy mennyire semmitmondó ez a film. Itt oldalt láthatjuk, hogy a megszállt lány fönt kuporog a plafon sarkában, kicsavarodott tagokkal, az ábrázata kb. olyan, mintha a Körből lépett volna elő. Ami külön érdekes, hogy ilyen jelenet nincs is a filmben! Illetőleg lehet, hogy van, csak épp a kekszemet kerestem közben... De nem hinném. Az ember ránéz erre a képre és azt mondja, hogy hú de jó, ez biztos valami ijesztgetős, véres horror, látnom kell! Vér az van mondjuk, de ijesztgetés nem nagyon.
Na és a végkifejlet... Az ilyen kamerás filmeknél már megszoktuk, hogy a szereplők meghalnak és a felvétel csak úgy hirtelenjében, a szerencse folytán nyilvánosságra kerül. Hát igen, a riporternőből gyújtost hasogatnak, az operatőrnek sarlóval lenyisszantják a fejét. Marcus atya pedig... nos, ő belezuhan a homályba. /tegnap előtt Gyűrűk urát néztem/. Szóval, hogy vele mi történik pontosan, az nem derül ki. A kis Nellt feldobják egy oltárra, megszüli a sátán fattyát, kibújik belőle valami piros kis izé, ami engem a South Park antikrisztusára emlékeztetett. Az újszülöttet a sátánimádó pap beledobja a tűzbe, ezzel felszabadítva, vagy valami ilyesmi. A nagy lángorkán közepette már látni az éledező démont, aki nem mást akar, mint a lányt. Mármint, a lelkét. Marcus atya, aki rádöbben, hogy küldetése van, hirtelenjében visszanyeri hitét és ordítva kirohan a bokorból. /Nem, nem szarni ment oda, elbújt./ Szóval ezt kiáltja: "Nem kapod meg a lelkét démon!!! VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!" És keresztjével a kezében elnyeli a lángorkán.
Szóval ez a film talán jobban járt volna, ha azt a vonalat követi, ami végig motoszkál a néző fejében, nevezetesen, hogy itt valami rettenetes szörnyűség történt a családban, és a lány ettől kattant be. Maguknak a tévéseknek is eszébe ötlik, hogy minden bizonnyal az apa ejthette teherbe Nellt. A fickó amúgy is egy részeges, bigott keresztény, vagyis egy jó nagy faszkalap. De hát akkor már sokkal inkább pszichodráma lett volna a filmből.
Kár érte, mert nagyon fosatós filmet lehetett volna csinálni ördögűzős témából. Az ilyen kamerás formátumoknál ugyan tudja az ember, hogy nem igaz, de azért ott motoszkál benne, hogy mi van, ha mégis... Mi van, ha mégis vannak ilyen felvételek, mert egyébként tényleg vannak. Ha valaki rákeres a neten, az egyik lány ördögűzéséről fog találni néhány megrázó felvételt. Én nem néztem meg, csak mondták. Nem nézem meg, mert még a végén valami rossz történne. Mondjuk a csaj egyenes rám néz, mintha élő felvétel lenne, és arámiul ezt mondja nekem: TE VAGY A KIVÁLASZTOTT! Ahh, te jó ég, hogy is jutottam el idáig a filmtől? Na mindegy. Egyébként pár napja láttam egy másik videót a youtube-on, abban azt ecsetelték, hogy "biza közel már a végítélet napja, és eljő az Antikrisztus!" És szépen be is mutatta, hogy milyen ember lesz az antikrisztus maneifesztációja, a következő tulajdonságokkal bír majd:

-Zsidó lesz. /igen, ezeknek az elméleteknek általában van egy antiszemita felhangja is sajnos./
-Kiváló üzleti érzékkel rendelkezik majd.
-Tökéletes katonai vezető, taktikus lesz.
-Elképesztően magas intelligenciával rendelkezik majd 
-Népszerű politikus, karizmatikus vezető, jóképű fickó lesz.

Szóval, ezen tulajdonságokat tekintve, biztos nem én vagyok! :O
És ha már világvége... na, ezt inkább egy másik bejegyzésben.
Vissza a filmhez: remélem, hogy ez már valóban az utolsó ördögűzés volt, mert marha uncsi...

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése