Hétvégén, egész pontosan szombaton, szüretelni voltunk. Nagyszüleimnek van egy kis kertje, ahol mindenfélét termelnek, többek között szőlőt is. Ez utóbbiból nagyjából 8 sornyi lehet, elsősorban borszőlő, de akad pár tőke csemege is.
Nem is keltünk túl korán, tíz körül mentünk ki, pár óra alatt leszedtük. Én is szedtem. A hasamba. Neeem, természetesen a ládába is szedtem, de tényleg sok szőlőt ettem, fekete lett tőle a nyelvem és a fogam is.
Hazatérve pedig én lettem a lángőr. Hagyomány nálunk a szüreti birkapörkölt, amit üstben főzünk, természetesen az udvaron. Én hasogattam hozzá a fát és vigyáztam, nehogy kialudjon a tűz... Ehhh... Hát odaégett a cucc...
Három óra elteltével jött nagymamám, hogy megkavargassa, ekkor mondta: "Te jó ég, ez leégett!" Pánikba is esett rögtön, nosza, üst le, be a házba, kaja másik edénybe, égett rész kisúrolva, pörkölt vissza az üstbe, bor alá és paprika, nehogy égett íze legyen! Aztán vissza a tűzre. Mindezt azért, mert a húst nagybátyámék hozták Pestről, drága volt, mindenki nagyon szereti a hasát, ráadásul a mi családunkban nem nagyon szabad hibázni... Vagyis lehet, csak más ne tudjon róla. Nagyi most is mondta, erről nem kell tudni senkinek! Hiába figyelmeztettem, hogy a nagybátyám ott olvasott fent a teraszon, vagyis csak abban az esetben nem hallotta volna az udvaron történt eseményeket, ha süket... Szóval... De aztán senki nem emlegette fel, mert jó íze lett, nem lehetett rajta érezni, hogy odaégett.
De egyébként nem az én hibám volt! De tényleg. Állandóan más utasításokat kaptam a láng méretét illetően. Nagybátyám odajön: "Ez túl nagy, oda fog égni." Oké, ekkor hagytam leégni kicsit.
Aztán odajön nagymamám: "Ez túl kicsi, így soha nem fog megfőni!" Oké, ilyenkor tettem rá.
Na és ott voltak azok a fránya kérgek. Mikor nagymamán úgy ítélte meg, hogy nem ég eléggé, akkor vastag kéregdarabokat dobott rá, amitől úgy lángolt az egész, mintha fújtatóval felszították volna. Ilyenkor jött nagybátyám: "Ne tegyél rá kérget, mert nagyon ég!" Oké, nem teszek, és nem is tettem amúgy.
Na hát ezután boldog-boldogtalan, aki arra járt, kéregdarabokat dobott a tűzre, hiába mondtam, hogy az nem jó.
Szóval a kéreg volt a hibás, és aki rádobta a tűzre!
Más baleset nem történt. Nem úgy, mint legutóbb. Akkor is én hasogattam a fát és szerencsésen homlokon találtam magam. Na nem a baltával. Akkor nem írnám ezeket a sorokat. Csak egy kisebb ág repült neki a homlokomnak, fel is repesztette. Poén lett volna, ha marad egy hosszúkás heg valahol idefönt a kobakomon, mert akkor már valóban semmiféle kellék nem szükségeltetne hozzá, hogy Harry Potternek öltözzek farsangkor!
Szóval a munka nem volt vészes, a kaja jól sikerült, a pogácsa és diós, kakaós kalács szintén isteni finom volt. Biztos túl jól éreztük magunkat, hiányzott az adrenalin, vérnyomásunk túl alacsony lehetett, mert elhatároztuk, hogy hallgatjuk a tüntetés közvetítését, amit a Klub rádió sugárzott. Apa legalább kimérgelődte magát, mert olyasmiket hallott viszont a felszólalók szájából, amit ő is mondani szokott. Na, meg amit én.
De erről csak ennyit.
Nem akarom elrontani politikával ezt a bejegyzést.
Nem is keltünk túl korán, tíz körül mentünk ki, pár óra alatt leszedtük. Én is szedtem. A hasamba. Neeem, természetesen a ládába is szedtem, de tényleg sok szőlőt ettem, fekete lett tőle a nyelvem és a fogam is.
Hazatérve pedig én lettem a lángőr. Hagyomány nálunk a szüreti birkapörkölt, amit üstben főzünk, természetesen az udvaron. Én hasogattam hozzá a fát és vigyáztam, nehogy kialudjon a tűz... Ehhh... Hát odaégett a cucc...
Három óra elteltével jött nagymamám, hogy megkavargassa, ekkor mondta: "Te jó ég, ez leégett!" Pánikba is esett rögtön, nosza, üst le, be a házba, kaja másik edénybe, égett rész kisúrolva, pörkölt vissza az üstbe, bor alá és paprika, nehogy égett íze legyen! Aztán vissza a tűzre. Mindezt azért, mert a húst nagybátyámék hozták Pestről, drága volt, mindenki nagyon szereti a hasát, ráadásul a mi családunkban nem nagyon szabad hibázni... Vagyis lehet, csak más ne tudjon róla. Nagyi most is mondta, erről nem kell tudni senkinek! Hiába figyelmeztettem, hogy a nagybátyám ott olvasott fent a teraszon, vagyis csak abban az esetben nem hallotta volna az udvaron történt eseményeket, ha süket... Szóval... De aztán senki nem emlegette fel, mert jó íze lett, nem lehetett rajta érezni, hogy odaégett.
De egyébként nem az én hibám volt! De tényleg. Állandóan más utasításokat kaptam a láng méretét illetően. Nagybátyám odajön: "Ez túl nagy, oda fog égni." Oké, ekkor hagytam leégni kicsit.
Aztán odajön nagymamám: "Ez túl kicsi, így soha nem fog megfőni!" Oké, ilyenkor tettem rá.
Na és ott voltak azok a fránya kérgek. Mikor nagymamán úgy ítélte meg, hogy nem ég eléggé, akkor vastag kéregdarabokat dobott rá, amitől úgy lángolt az egész, mintha fújtatóval felszították volna. Ilyenkor jött nagybátyám: "Ne tegyél rá kérget, mert nagyon ég!" Oké, nem teszek, és nem is tettem amúgy.
Na hát ezután boldog-boldogtalan, aki arra járt, kéregdarabokat dobott a tűzre, hiába mondtam, hogy az nem jó.
Szóval a kéreg volt a hibás, és aki rádobta a tűzre!
Más baleset nem történt. Nem úgy, mint legutóbb. Akkor is én hasogattam a fát és szerencsésen homlokon találtam magam. Na nem a baltával. Akkor nem írnám ezeket a sorokat. Csak egy kisebb ág repült neki a homlokomnak, fel is repesztette. Poén lett volna, ha marad egy hosszúkás heg valahol idefönt a kobakomon, mert akkor már valóban semmiféle kellék nem szükségeltetne hozzá, hogy Harry Potternek öltözzek farsangkor!
Szóval a munka nem volt vészes, a kaja jól sikerült, a pogácsa és diós, kakaós kalács szintén isteni finom volt. Biztos túl jól éreztük magunkat, hiányzott az adrenalin, vérnyomásunk túl alacsony lehetett, mert elhatároztuk, hogy hallgatjuk a tüntetés közvetítését, amit a Klub rádió sugárzott. Apa legalább kimérgelődte magát, mert olyasmiket hallott viszont a felszólalók szájából, amit ő is mondani szokott. Na, meg amit én.
De erről csak ennyit.
Nem akarom elrontani politikával ezt a bejegyzést.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése